Iskolánk múltja

"Az iskola szellemi közösséget hoz létre. Ez a megállapítás fordítva is érvényes: az adott szellemiséghez tartozók, az azt vallók, az érdekeltségükben hozzá kapcsolódók iskolát tartanak fenn önazonosságuk megőrzésére. A magyar bányászathoz kapcsolódó középszintű szakemberképzés hosszú, viszontagságos utat járt be 1896-tól napjainkig. Ezt az utat a technika, a technológia és az ipari kultúra általános fejlődése, a mindenkori konkrét kiképzett munkaerő-igény, és azok az áldozatkész szakemberek jelölték ki, akik a honi bányászok ”szalamanderében” mindig magasra tudták emelni a bányászlámpát."
Történetünket azzal a sajnálatos bejelentéssel kell kezdeni, hogy az első ötven év eseményeit csak nagyon hézagosan tudjuk ismertetni, mivel a háborús körülmények miatt 1944-ben az iskola minden irattári anyaga, dokumentációs anyaga Nagybányán maradt és ahhoz soha többé nem lehetett hozzájutni.

 


Iskolánk épülete az 1920-es években

Iskolánk tantestülete 1960-ban

Egy tabló 1956-ból

 

Négy igazgató egy képen